Az oldal több nyelven elérhető

Összehozni a fiatalokat és a politikát: Participatory Europe

A tíznapos, Észtországban megrendezett képzés ifjúságsegítőknek, oktatóknak és szociális munkásoknak szólt. Megmutatta, hogyan lehet politikai részvételre bátorítani a fiatalokat és segíteni őket, hogy aktívabb állampolgárokká váljanak. Ugyanis, ha fejlesztjük a döntések befolyásolására és saját, izgalmas ötleteik kifejezésére irányuló képességeiket, valóban elősegíthetjük az ifjúsági részvételt! A képzésen fejlesztett módszerek könnyen beépíthetőek mind egy ifjúsági tanács, mind egy civil szervezet rendszeres, csoportos foglalkozásaiba.

Számomra a részvétel azt jelenti, hogy a polgárok tájékozottan hoznak döntéseket az életük minden – gazdasági, politikai, kulturális és szociális – területére vonatkozólag. Nemcsak azt jelenti, hogy jól informáltak, hanem a szükséges intézkedések kialakításában is aktívan közreműködnek. A részvétel alapja a valahová tartozás érzése. Ha valaki nem érzi, hogy az adott közösség része lenne, illetve nem érti a jogait és a kötelességeit, nagyon nehéz abban tartalmasan részt vennie.
Photo of Marco Santos
Marco Santos képző

Tudj meg többet a projektről az Erasmus+ projekteredmények felületén!

Wow!

A kiáltványok kidolgozása és a projekt intellektuális eredményeinek létrehozása során a résztvevők megtanulták, milyen fontos fiatal kortól foglalkozni a politikával. Azt is megértették, hogyan befolyásolhatják a politikát maguk a fiatalok politikai javaslataikkal és akciótervekkel. Ebben a példás projektben a 12 ország között valódi csere és részvétel valósult meg!

Projektkoordinátorok

Helena Heidemann

Helena a Discovering Opportunities civil szervezet alapítója és vezetői bizottságának tagja. A szervezet 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy nemzetközi tanulási lehetőségeket biztosítson és teremtsen fiataloknak és ifjúságsegítőknek. Helena azóta számos projektet szervezett, facilitált és segített képzőként. Mindent megtesz azért, hogy társadalmaink sokszínűek, befogadóak és elfogadóbbak legyenek. Helena számos tapasztalattal bír az ifjúsági munka terén, az utóbbi időben egyre jobban belefolyik a képzések, a tanulás és a fejlesztés világába azáltal, hogy felnőtteknek és fiataloknak teremt lehetőséget önmaguk jobb megismerésére és az élethosszig tartó tanulásra.

Marco Santos

Marco a Noored Ühiskonna Heaks (Ifjúság a Társadalomért) civil szervezet vezetőségi tanácsának tagja és szabadúszó képző. Politikatudományt és nemzetközi kapcsolatokat tanult, jogból szerzett posztgraduális szintű egyetemi diplomát. 2005 óta ifjúságsegítő. Marco az állampolgárság, a migráció, a szociális jogok és a részvétel terén számos ifjúsági munkában alkalmazható, nemformális tanulási folyamatot fejlesztett. Ezekről a témákról több mint száz képzést tartott Európában, Afrikában és Dél-Amerikában. Egyik legújabb projektje egy háromrészes részvételi modell, mely fő részei a közösségi média kampányokra, a közösségi szervezésre és a politikai javaslatok készítésére fókuszáló, ifjúságsegítőknek és ifjúsági vezetőknek szóló képzések.

A projektről

Supported by:

Erasmus+ / Ifjúságsegítőknek szóló mobilitási projektek

EU ifjúsági terület prioritása:

Részvétel a demokratikus életben

Topic:

Aktivizmus és döntéshozatal

Láthatóság:

A 28 részt vevő ifjúságsegítő Európa-szerte számos ifjúsági csoporttal osztotta meg újonnan szerzett képességeit. A projekteredmények sikeres hirdetéséhez hozzájárult online tevékenységük: a részvételről szóló, lebilincselő utazás történetét a #participatoryeurope hashtag alatt találod Facebookon és Instagramon!

Szerzők

Photo of Lilla Gosi
Lilla Gősi

Lilla Gősi is a freelance journalist and trainer. She writes, draws and uses the combination of these two for telling stories and creating non formal educational activities. She graduated in Communication and Media and History of Art. She has been publishing since 2012 in the most popular Hungarian weekly magazine, Nők Lapja. She is an active blogger. She loves working with groups and asking questions. She comes from Hungary and lives in Italy since 2017. She participated in several European training, exchange and volunteering projects. The main issues she cares about: promoting sustainability, critical thinking, inclusion and art. In her free time, she enjoys art, culture and travelling related activities.